Március 10.
2011 március 10. | Szerző: MM
Tegnap óta már megy a hasbaszúrás… ez még nem a stimuláció, csak a hormonrendszerem lenyomását szolgáló szuri. Remélem, hogy most már tényleg a baba felé haladunk…. én úgy érzem, hogy megtettem minden tőlem telhetőt: megtagadtam magamtól a koffeint és az alkoholt, eszem az étrendkiegészítőket, vitaminokat, járok a talpmasszázsra… úgy érzem, készen állok:)))
A boltba sok új áru érkezett, persze mind egyszerre, úgyhogy két napig ki sem látszottunk belőle. Ma estére sikerült minden bevételezni, rendbe rakni, holnapra már csak a kirakatrendezés marad.
Március 8.
2011 március 8. | Szerző: MM
Hahó Lányok! Ma a mi napunk van!:))) Tudom, ilyen munkásmozgalmi baromság, bár tudtommal nőnap előbb is volt, de mindenesetre az tapad hozzá, de én azért örülök neki, ha egy napon valaki hozzámvág egy kis virágot:)))
Most kezdem magam úgy érezni, ahogy a Titok c. könyvban szereplő mantra szerint: napról napra egyre jobban érzem magam és útban van felém minden jó…. de tényleg.
Tegnap megint felcsillant a remény, hogy sikerül vagy nagyobb üzlethelyiségbe költözni, vagy a jelenlegit átépíteni egy pályázat segítségével. Egy másik project végére is sikerül lassan pontot tenni.
Tegnap eszembe jutott a baba-project is és egy pillanatra úgy éreztem, hogy nem fogok belehalni, ha mégsem sikerül most. Van B tervem: akkor rászánom az időt és megváltoztatom az életmódomat, sportosabb leszek, visszafogyok megint, járok tovább a talpmasszőrhöz és majd természetes úton sikerülni fog. Azt mondta tegnap is, hogy nagyon szépen javulok és hogy az egyik petevezetőm ugyan szűken, de nyitva van, úgyhogy semmi sem lehetetlen. De persze sikerülni fog. Előbb-utóbb, valahogyan, mert nagyon szeretném, de már nem görcsösen.
A kutyaiskola:
Nos, a tegnapi bejegyzéshez tartozik, hogy Sütivel jártam kutyaiskolába de nem sok eredménnyel. Csak néhány epizód:
Megkérdezték, kinek a kutyája nem jön vissza, ha hívják. Jelentkeztem. Felraktak rá egy nagyon hosszú, 10 méteres pórázt és mondták engedjem el, azután majd hívjuk…. ráraktuk, mondom, mehetsz. A kutya rendületlenül ül a lábamnál. Esze ágában nem volt megmozdulni se.
Másik epizód: gyakoroljuk, hogy nem szabad semmilyen kaját felvennie a földről. Letettek valamilyen finomságot, és egy pici áramot vezettek bele (tényleg picit egy elemről) kutyák odamennek, belenyalnak, gazdi mondja, fúj, megcsípi őket, megijednek, következő körben újra próbálkozunk, a kutyák többsége min. 3-szor újra próbálkozik, mire megtanulja. Ekkor megdicsérjük, jutifalit adunk. Ehhez képest Süti: odamegy, annyira megijed, hogy helyből egy méter magasra felugrik négylábról. Következő körben rá sem néz a kajára. Az oktató ujjong: Milyen okos, dícsérjük meg és adjunk jutifalit. Mondom, nem fogja elfogadni. Dehogynem. Odanyújtom: a kutya rámnéz majd lassan és jól látható méltóságteljes undorral elfordítja a fejét. Besértődött.
Ezek csak epizódok. Egyébként minden gyakorlatot gyönyörűen megcsinált ott. Mindeki el volt olvadva tőle. Még az agility pályán is az egyik legügyesebb volt. Itthon megpróbáltuk, tojt a fejemre. Mi több, amikor be akartam mutatni Knak a tudományunkat egy kis alacsony akadályon, fennakadtunk rajta, mert én átugrottam, ő meg átszaladt alatta, azután a túloldalon csak néztünk egymásra értetlenül.
Amúgy utálta az egészet. Nem szerette a többi kutyát, félt tőlük, nem játszott velük, ott maradt mellettem, de legalább nem volt agresszív.
Ettől függetlenül, ha most nem leszek babás, lehet, hogy megpróbálkozom Bodzával a Népszigeten, mert ez tényleg tűrhetetlen.
Március 7.
2011 március 7. | Szerző: MM
Végre süt a nap! Bámulatos, hogy mennyire erős befolyással van az emberre időjárás… eddig nem vettem észre. Lehet, hogy csak öregszem?
A hétvégén tartottuk az anyukám születésnapját. Nem most volt, de mostanra csúsztattuk. Valamilyen pozitív változás tényleg történt: K itt volt már péntek estétől, együtt főztünk – jó, főleg ő, én meg közben sertepertéltem – és nem vitatkoztunk, még csak súrlódás sem volt…. A főzés általában kritikus pont szokott lenni, mert egyikünk sem szereti, ha a konyhában akadályozzák, és hiába nagy a hely, gyakran egymásba szoktunk ütközni. Valamilyen csoda folytán az ebéd is elkészült időre, úgyhogy teljesen feszültségmentesen, kisimulva vártuk a vendégeket.
Szinte az egész napot az új tudásom csiszolásával töltöttem: ugyanis megtanultam egy csomó mindent a képszerkesztőben és a webáruházas képeket csinosítgattam. Nagyon élveztem, de muszáj volt valamit mozognom is, ezért rávettem magam, hogy elmenjek a kutyákkal sétálni. Ez viszont egy rémálom volt. Kettővel nem lehet sétálni. Az, hogy körülöttem gomolyognak rámtekerve a pórázt, még a legkisebb baj. Viszont borzasztó barátságtalanok más kutyákkal. Mindnek neki akarnak ugrani. Sajnos Bodza túl nagy ahhoz, hogy könnyen vissza tudjam tartani, a kettőt meg szinte lehetetlen. Mivel mások is megfelelőnek találták az időt a sétára, elég sok kutya volt, a többségük ráadásul szabadon. Konfliktuskerülő vagyok, úgyhogy minimum kétszer változtattam irányt, de volt egy elkerülhetetlen találkozás egy vizslával. A kutyák neki akartak ugrani és ahogy megrántották a pórázt, megbotlottam és hasra estem – a telefon szép ívben repült. Alig tudtam őket megfékezni és elvonszolni. Végül sikerült találni egy nyugis terepet és ott elég nagyon sétálni. Sajnos az esésnél kifordult a bokám, úgyhogy most is nehezen tudok rálépni. Legközelebb fogok velük egy kicsit gyakorolni, de szigorúan külön-külön.
Tegnap el akartam menni lovagolni, de nem volt szabad lehetőség, így az most reggelre halasztódik. Sajnos már csak egyszer-kétszer tudok menni, mert a beültetés után természetesen tilos. Sőt, már igazából előtte is, mert a doki a múltkor is frászt kapott, hogy a leszívás előtt nem sokkal estem le, és esetleg meg is repedhettek volna a tüszők.
Közben kaptam híreket a barátnőmékről is: most állítóla megpróbálják újra együtt. A barátnőm rájött, hogy a dolgok nem úgy működnek, ahogy ő gondolta. A férj szerint már rájött arra, hogy az a kapcsolat is, ami miatt felrúgta a házasságát, érzelmileg nem jelent semmit. Nem akarok rosszindulatú lenni és tényleg drukkolok nekik, de nekem az az érzésem, hogy a kényelmesebb élet az, ami visszavezeti a férjéhez és ezt pedig szomorúnak tartom. Mindenesetre a barátnőm továbbra sem kommunikál velem….
Március 4.
2011 március 4. | Szerző: MM
Valami tényleg megváltozott….Sokkal lazábbnak érzem magam és ennek megfelelően a dolgok is jobban működnek. Az egymáshoz való viszonyunk is megváltozott, pozitív értelemben. Lehet, hogy ez csak a tavasz, de igazából nem érdekel az ok, ha egyszer pozitív. Ezek nagyon megfoghatatlan változások, de a közérzetemet döntően befolyásolják.
Most a lombik témában is laza vagyok. Persze várom már, hogy ténylegesen kezdhessünk, de még azt sem annyira eszeveszettül. Majd kezdődik, amikor eljön a napja. Tudom, hogy mikor, de nem számolom addig a napokat. Remélem, azért elfelejteni nem fogom:)))
A költözéses dolog továbbra is nyomaszt, mert beszélni nem tudok senkivel erről. A múltkor az anyu tett valami megjegyzést arra nézve, hogy mit kellene csinálni a kandallóval nálam. Ebből levontam a következtetést, hogy nem igazán gondolkozik abban, hogy valóban el fogok költözni. Ugyanakkor az is eszembe jut: biztos dühös lesz, esetleg még tombolni is fog, vagy lelki terrort alkalmaz, csak hogy a legrosszabbakat említsem, de emiatt nem haragudhat rám örökre és nem is fog. Csakhogy az a problémám, olyan erősen a harmóniára törekszem, hogy a legkisebb disorder sem fér bele. Persze tudjuk, hogy ilyen nincs, de engem a tökéletlenség mégis zavar. K-val sem tudok erről beszélni, mert ő természetesen azt akarja, hogy költözzek oda és lehetőleg semmihez se nyúljak hozzá, minden maradjon a régiben. Nekem viszont ezer ötletem lenne arra nézve, mit kellene átalakítani, úgy hogy az én ízlésem is benne legyen és én is komfortosan érezzem magam.
Ugyanakkor ebben a témában is érzek némi javulást a saját hozzáállásomban, mert egyre többször bukkannak fel a költözéssel kapcsolatban pozitív(abb) gondolatok.
Ezügyben azt hiszem, hogy még nem ártana visszamennem a kineziológushoz.
Van még egy téma, amit a kineziológussal meg akarnék beszélni: az a gondom, hogy nem tudok álmodozni. Azt javasolta, hogy álmodozzak a babáról. Eleinte mindig ikrekre gondoltam, el is neveztem őket: Flóra és Marci (ezek persze egyáltalán nem biztos, hogy végleges nevek, de nekem tetszenek – nevekről sem beszélgettünk még, mert azt hinné meghibbantam). Szóval eleinte ikrekre gondoltam, de a szívem mélyén mindig kislányra gondoltam és erre erősített rá a kinez is, anélkül, hogy befolyásoltam róla. Most az a nevetséges rossz érzésem van, hogy ha innentől csak Flórára gondolok, akkor “megöltem” Marcit. Abszurd, nem? Ugyanakkor nem tudok egszerűen képeket felidézni róluk. Persze, pici lábacskákról, kezecskékről igen, de az arcukat valahogy soha nem látom.
Komoly gondok, ugye? :)))
Egy másik témában viszont felcsillant egy kis remény:
Van egy Groupama-s életbiztosításom, aminél lenyelték az összeget. A történet elég hosszú, a lényeg, hogy az az ügynök, akinél megkötöttem nem hívta fel a figyelmemet arra, hogy ebből 10 évig nincs kiszállás. Amikor megpróbáltam abbahagyni, szóltak, hogy akkor bukom a pénzt. A következő ügynök kitalált egy konstrukciót, amivel a terheket harmadára lehet csökkenteni, de ő meg ezt nem egyeztette a főnökeivel és a rendszerben ezt nem szerepeltették, így hiába fizettem tovább, csak növeltem a veszteségemet. Írtam levelet, amire több hónap után válaszoltak, persze elküldtek. … és a reménysugár: most olvastam, hogy a PSZÁF megbüntette a Groupamát, mert nem válaszolt időben a panaszos levelekre. A büntetés kb. annyi volt, mint amennyit nekem kellene visszafizetniük. Arra gondoltam, hogy ha a mostani levelemre is elutasítanak, az ügyvédemmel elmegyünk hozzájuk és teszünk egy ajánlatot: vagy nekem kifizetik, amivel tartoznak, vagy feljelentjük és majd a PSZÁF-nek kifizetik büntetés formában. Mit mondjak, jól jönne ez a pénz.
Március 1.
2011 március 1. | Szerző: MM
Ma reggel megint arra ébredtem, hogy havazik… miért? Március 1-e van. Már tényleg elegem van ebből a hidegből és szürkeségből. Ráadásul nincsen rendes kabátom. Amit hordok egyszerűen elvékonyodott a sok mosástól. Elég világos színű, ezért kényes, gyakran mosom, ettől pedig összetöpped a belseje. Azt gondoltam, kihúzom ezzel valahogy idén, de már tényleg a megfagyás határán vagyok, úgyis, hogy kocsival járok.
Tegnap megint voltam talpmasszázson. Pokolian fájt, de nem úgy, mint korábban: akkor az egész terület fájt, most konkrétan azokon a pontokon, ahol stimulálták. Egy alkalommal tényleg majdnem leugrottam az ágyról. De a természetgyógyász szerint minden szépen alakul…. remélem, eredménye is lesz.
Most már csak koffeinmentes kávét iszom, mert állítólag az is rossz, nem iszom alkoholt, egyáltalán, bár nem hiszem, hogy a heti egy kupica pálinka és a vacsorához elfogyasztott egy-egy pohár bor tényleg ártana, de ki tudja…
Ezzel együtt nyugodt vagyok. Nem is tudom miért…. majd azért biztos elkap a harctéri idegesség, ha már ott leszünk a célegyenesnél, de most még nem….
A legnehezebb időszak a beültetés utáni két hét várakozás lesz. Azt tervezem, hogy igyekszem itthon maradni minél többször és lábat lógatni, heverészni, sétálni. Remélem, legalább az idő jobb lesz már addigra.
Február 28.
2011 február 28. | Szerző: MM
Tegnap sütöttem fánkot. Olyan, igazi, szalagos fánkot akartam csinálni… hát szalagja nem lett és én nagyon olajosnak éreztem, de mindenki másnak ízlett (vagy csak udvariasak voltak)
Pénteken voltam az intézetben az újabb adag gyógyszereimért, most már kezdünk bekanyarodni a célegyenesbe…. ugyan még csak a fogamzásgátlónál tartok, de már megkaptam a receptet a suprefacthoz, ez az első szuri. Épp az imént számoltam össze, hogy 7 féle bogyót szedek így reggelente – ebből mondjuk csak három, ami tényleg gyógyszer, a többi részben vitamin, részben önszorgalomból szedett méhpempő….
Tegnap végre szép volt az idő, ugyen még elég hideg volt, de legalább napsütés….
Már annyira-de-annyira elegem van ebből a hidegből, de most hallottam, hogy még március közepéig marad ez a fagyos éghajlat:(((
Február 24.
2011 február 24. | Szerző: MM
Egyre érdekesebbnek találom ezt a kineziológiát…. tényleg nem tudom megítélni, hogy ez csak egy ügyes manipuláció vagy valóban van mögötte valami, de mindenesetre nálam valami elindult: Azt vettem észre, hogy sokkal vidámabb, pozitívabb, könnyedebb vagyok és valahogy ezért a dolgok is jobban mennek. Ma volt egy kisebb zavar az erőben – komplikáltan és homályosan fog hangzani, de nem a konkrét tények a lényegesek – ma mondott valaki valamit, amire normális körülmények között ugrottam volna, most simán meg tudtam vonni a vállamat és úgy visszaválaszolni, hogy a helyzet ne mérgesedjen el. Tényleg elmúlt az az érzés, hogy csapdában vagyok, hogy csak vergődöm, egyszerűen felszabadultnak érzem magam és boldognak. (pedig a mantrámat nem is ismételgettem:)))
Remélem, ez az érzés még sokáig fog tartani….
Február 21.
2011 február 21. | Szerző: MM
KO vagyok, már ágyban, onnan írok, hogy el ne felejtsem a dolgokat.
Megint mozgalmas volt az elmúlt hét. A vásár jól sikerült, szokott módon fárasztó volt, még most is kavarog a fejem a sok információtól. Az már csak a hab a tortán, hogy K szuper szállodát talált. Persze nem volt olcsó, de így vásár idején ez már csak így van. Annyira hangulatos, romantikus kis szálloda volt, hogy kedvem lett volna ott maradni. Ha nekem lenne szállodám, én is ilyesmit szeretnék csinálni: kicsi, barátságos, romantikus és ugyanakkor elegáns. Kedves személyzet, szuper kaja, szép környezet….
Szóval ez volt a vásár. Azután szombaton bálban voltunk. Na jó, annak hívták, de azért nem volt olyan igazi bál, de azért volt szép ruha, vacsi és tánc is – ez utóbbi a többieknek. Itt nagyon kellemes élményben volt részem: megcsináltam a hajam – becsavartam K legnagyobb derültségére – és kibontva a szerény lehetőségekhez képest komoly loboncot sikerült csinálnom. A barátnőm férje is ott volt – tudjátok, akik válnak – és egész tátva maradt a szája, mondta is, hogy még soha nem látott ilyen hajjal… na persze, mindig csak hétvégén szoktunk találkozni, akkor meg nem veszem a fáradtságot… Az este folyamán még kétszer megismételte ugyanezt. Eddig még soha nem éreztem azt, hogy nőnek tekintene: én haver vagy barát vagyok, de nem nőnemű lény.
Ez pedig egy jó átkötés a következő témára: tegnap voltam a kineziológusnál. Érdekes élmény volt, fogalmam nem volt arról, mire számíthatok. A lényeg, hogy a fő probléma a nőiességemmel van, mármint annak a megélésével. Visszamentünk a fogantatásomig és az ott keletkezett blokkokat feloldottuk/ta. Kaptam egy mantrát, amit ismételgetnem kell. Majd ismételgetem…. Sokat bőgtem, a dolog mélyen érintett… érdekes volt bizonyos dolgokat kimondani, megfogalmazni. Mindenesetre megkönnyebbültem és nagyon elfáradtam. Kiváncsi vagyok, mi fog történni legközelebb… A baba témára visszakanyarodva, mintegy odavetette, mert éppen nem is erről beszéltünk, hogy lányom fog születni:)) Megkérdezte, hogy mit szeretnék, fiút vagy lányt? Mondtam, mindegy… erre válaszolta, hogy egyébként lányom lesz:)))
Ez pedig egy tökéletes zárszó:))) és most jó éjszakát!
Február 19.
2011 február 19. | Szerző: MM
Megjöttünk a vásárból. Érdekes volt, majd mesélek. Amit viszont már most sem tudok magamban tartani az a felháborodás! Tegnap délután a kocsiban utolért valaki, számomra vadidegen volt. Mivel a telefonszámom szerepel a honlapunkon, gyakran hívnak idegenek, úgyhogy ez nem újdonság. Hülyeségeket is szoktak kérdezni, de többnyire azért inkább valóban információt kérnek. Ezért aztán mindenkit végighallgatok és igyekszem udvarias lenni. Ez a tegnapi viszont kiverte a biztosítékot. Borzasztó távolról kezdte és nagyon lassan jutottunk el a lényegig: webáruháza van és azt akarta tudni, ha ő importálna dolgokat, milyen engedélyekre van szüksége. Első körben még udvarias voltam és válaszoltam neki, második körben már, amikor a részletekbe kezdett volna belekérdezni már felbosszantott: mondtam neki, hogy ne haragudjon, de először is nem vagyok hatóság, talán kérdezze meg őket, másodszor pedig mégiscsak a konkurenciám, azonos piacon akarunk megélni, ne tőlem szerezzen be információkat. Az ilyentől égnek áll a hajam. Mit képzel? Nem vagyok sem irigy, sem genya, de az információnak komoly értéke van, ingyen nem osztogatok tanácsokat. Nem fogom etetni a saját “ellenségemet”. Úgy már könnyű sikeres üzletet építeni, hogy valaki megmondja nekem, mit vegyek, hogyan hozzam be és kinek adjam el….. ezt kell megtanulni.
Az ilyen agyleszívástól mindig kiakadok. Szerintem a pofátlanság teteje… és nem egyszer megteszik…..
Ráadásul a telefonbeszélgetést külföldi hálózatból kellett bonyolítanom, úgyhogy még egy kisebb vagyonba is került.
Huhhhh….. újra felbosszantottam magam….
Március 13.
2011 március 13. | Szerző: MM
Véééégre jó idő volt tegnap és ma….
Ennek örömére tegnap kigyomláltam a sziklakert 80%-át, befejezni nem tudtam, mert vártak a lovak.
Az egyik ló rám ragadt, a többiek röhögtek rajtam: elkövettem ugyanis azt a hibát, hogy adtam neki egy kis jutifalit. Innentől folyamatosan jött utánam, bökdösött, kerengett körülöttem, nem szakadt le rólam. Mondták, a lényeg, hogy majd lassan menjek az autóval hazafelé, hogy ne szakadjon le nagyon:))) Nagyon helyes ló egyébként, és ráadásul kismama:))) Hamarosan több kiscsikó is lesz a lovardában.
Ma kirándultunk egyet, de a szokásos formánkat hoztuk. Elmentünk A-ba autóval, onnan elmentünk B-be vonattal, majd onnan egy túra ösvényen szándékoztunk visszamenni A-ba. Ez a következőképpen sikerült: Elmentünk A-ba autóval, onnan B-be vonattal egy megállót. Itt jöttek a problémák: megkerestük a jelzésünket, majd még a lakott területen belül, kb. 50 méter alatt veszítettük el. Nem baj, tudjuk az irányt: felmásztunk egy hegyre, kilihegtük magunkat, de ott zsákutcába kerültünk, úgyhogy visszafordultunk. Egy másik úton is próbálkoztunk, de ott sem jártunk szerencsével. Ezek után tettünk egy nagy kört, visszamentünk a vonathoz és visszazötyögtünk az autóhoz:))) Fő, hogy kirándultunk:)))
Délután lementünk a partra kajálni, ahol már szerencsére kinyitott a halsütő. Ott ért a következő meglepetés: ott állt a barátnőm kocsija. K mondta, hogy ha nem akarok vele találkozni, nem kell, inkább menjünk haza. Először magam is gondoltam erre, de azután megráztam magam: elvégre én nem tettem ellene semmit, ő az, aki nem akar velem találkozni, nem reagál az üzeneteimre, akkor miért én érzem magam rosszul? Úgyhogy nem futamodtam meg. Végül kiderült, hogy a férje volt ott az autóval és a gyerekekkel, mert autót cseréltek a hétvégére. Érdekes volt, mert éppen ma reggel beszéltünk róluk K-val, aki azt tanácsolta, hogy hagyjam a francba a dolgot. Ha nem akar velem beszélni, én ne kezdeményezzek, már éppen elégszer megtettem eddig is.
Harmónia – azt hiszem, most ez a legjobb szó arra, hogy milyen a kapcsolatunk és ezt nagyon élvezem:)))
Oldal ajánlása emailben
X