Március 21.
2011 március 21. | Szerző: MM |
Húúú de tartalmasra sikeredett a hétvége….
Szombaton munkanap volt, és mi – pontosabban én – egy partnerünknél promóztam. Ez a szappanok esetében abból áll, hogy ott állok egy asztal mellett és az arra jövőknek próbálok beszélni a szappanokról. Nos egyrészt nem vagyok benne nagyon profi, mármint az emberek megállításában, másrészt pedig a szappanokkal erős hátrányban vagyok szemben a kóstolható finom gyümölcslevekkel, pástétomokkal, esetleg kenhető testápolókkal szemben. Én ezt már tudom, de a partnerek ragaszkodnak hozzá és ha kérik, hát megtesszük. A délelőttöt tehát ezzel sikerült eltölteni, délután még kis bevásárlás, azután egy kis punnyadás.
Ejtőzés közben futott be a telefon, hogy a szomszédék indítványoznak egy kis társasjátékot estére. Így az estét egy jó kis vacsi után barátokkal töltöttük. Előtte még benyomtam magamnak az első tüszőnövesztő szurit is.
Tegnap elég sokáig sikerült aludni, a magam részéről 9-ig aludtam. Nem is tudom, mikor volt erre példa. Kicsit túl is aludtam magam, így elég sokáig kóvályogtam. K főzött nekem kávét, amivel kora estig kiütöttem magam. Ugyanis már egy több mint egy hónapja csak koffeinmentes kávét iszom, kivéve a nála töltött reggeleket. Ez volt nála az utolsó adag koffeines és az az érzésem, hogy ez több volt, mint egy adag, csak “ne maradjon már ott” felkiáltással belenyomta a kotyogóba. Olyan szívdobogást kaptam, hogy kora délután lett, mire összeszedtem magam.
Délután gyakoroltam kicsit Bodzával a sétálást, hogy ne őrüljön meg, ha a kerítésnél kutya van és na húzzon. Vettem egy klikkert és felszerelkeztem juti-falival. Egy normál esetben 20 perces kört kb. 1 óra alatt sikerült megtenni, mert abban a pillanatban, hogy húzott, azonnal megálltunk. Ha visszajött a lábamhoz, kapott egy klikket és egy juti-falit. Kicsit rontott a helyzeten az, hogy nem volt éhes, ugyanis éppen a megérkezésemkor adtam nekik enni, utána pedig hamarosan elindultunk. Tudtam, hogy így lesz, de nem volt szívem tovább éheztetni.
Utána még egy lovaglást is beiktattam és éppen a lovon ültem, amikor egy ismerős telefonon meghívott az újonnan megnyíló éttermükbe vacsizni. Nos ez nagyon jól sikerült, olyannyira, hogy elmúlt éjjel egy, amikor hazaértem, és fél három, mire lenyomtam magam, úgyhogy most meglehetősen kókadt legszívesebben visszafeküdnék, de persze erre nincs lehetőség.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: