július 3.

  Egy újabb álmos hétvégének van vége. Ez az esős idő totál lenyom, legszívesebben aludnék egész nap. 

Fárasztó volt a hét: kedden a szerdai vendégségre készültünk: szerdán magunkkal együtt 9 embert kellett etetni, itatni, altatni. A mosógép csapágyas lett, mire az ágyneműket kimostam, és a törölközők még be sem jutottak. Nekem aznap kevesebb dolgom volt, mert én voltam a boltban, K ment haza és főzött. Szegény 4x ázott szarrá a bogrács mellett. 

Arról volt szó, hogy a vendégek 6 körül érkeznek. K telefonszámát tudták, ha gond lenne. Végül 9 után futottak be, addigra már hót éhesek és fáradtak voltunk, ők pedig ettek valamit az úton, úgyhogy jószerivel magunknak főztünk. A vacsora végén derült ki, hogy ők bizony telefonáltak, de K telefonja csendben lemerült. 

Ami a lombik kezdést illeti, csináltam magamnak egy vonalzót, ami visszaszámol a kezdés tervezett időpontjához képest. Ez még csak egy terv, talán a héten, vagy a jövő héten eljutok a dokihoz megbeszélni a részleteket. 

http://lt3f.lilypie.com/DY7Rp2.png

Tovább a blogra »