Nem tudom, mi van velem…. Mostanában megint eléggé padlón vagyok a baba-project miatt. Valamelyik nap az autóban tört rám, hogy kimondhatatlanul fáj, hogy nem sikerült.
A héten megint lesz pszichológus, remélem, segít, mert szar érzés.
Mááás…
Képzeljétek: két hete elvittem Bodzát a lovardába, mert a lovász lány felajánlotta, hogy segít megnevelni. 10 percet foglalkozott vele, leginkább nekem mutatott dolgokat. Azt mondta, hogy a kutyával az égvilágon semmi baj nincsen, egyáltalán nem olyan kezelhetetlen, mint amilyennek én leírtam. Azóta egyszer-kétszer voltam vele sétálni és a változás egy csoda! Nem rángatott séta közben, laza pórázzal tudtunk sétálni. Ma pedig odaát voltam a szüleimnél vele, és ott voltak a húgomék is az unokaöcsémmel. Bodza megjelenése általában pánikot váltott ki, mert ugyebár a kutya ülve magasabb, mint a gyerek és elég vehemens. Most viszont olyan nyugodtan viselkedett, hogy büszke voltam rá. Tényleg, semmi zűrt nem csinált, nem volt követelődző, nem mászott rá senkire, ha simogatták örült, de ha kiküldtük, akkor is szó nélkül kiment. Igazi mintakutya módra viselkedett. Hálámat mindenképpen ki kell fejeznem majd Gabinak!