Május 23.
2011 május 23. | Szerző: MM |
Megint sűrű volt a hétvége, bár nem így terveztük. Szombat délelőtt rohamtempóban kigyomláltam Knál a virágoskertet, amíg ő lenyírta a füvet, utána azt terveztük, hogy átmegyünk Etyekre a Pincefesztiválra. Zárójelben jegyzem meg, hogy nekem éppen érettségi találkozóm lett volna, de baromira nem volt kedvem odamenni és babaképeket nézegetni. Még a gondolattól is kiráz a hideg. Remélem, ha lesz végre gyerekem, akkor sem fogom mindenki orra alá nyomni a fotóját…
Szóval Pincefesztivál: kitaláltuk, hogy nem megyünk be kocsival Etyekre, amúgy sem lehet, messzebb, a falu határában kell megállni, hanem a szomszéd faluban, Biatorbágyon hagyjuk az autót és busszal megyünk. Így is tettünk, a fesztivál klassz volt, ugyan elég meleg volt eleinte, később meg kicsit meg is áztunk. Az igazi hidegzuhany visszafelé ért bennünket, mert kiderült, hogy az utat egy frontális karambol miatt lezárták, így értelemszerűen nem jön busz és ez még órákig így lesz. Estére viszont vacsorameghívásunk volt, így kénytelenek voltunk elindulni valahogy… ez esetben gyalog. A táv egyesek szerint 6, mások szerint 4 kilométer volt. Szerencsére az utolsó két kilóméteren felvett bennünket valaki, de hullák voltunk, mire a kocsihoz értünk, főleg, hogy már előtte is gyalogoltunk eleget, bent a faluban. Hazavonszoltuk magunkat, leültünk 10 percre, lezuhanyoztunk és elmentünk vendégségbe. Ha nem mi lettünk volna egyedül meghívottak, én simán lemondom.
Nagyon jó kaják voltak, és én eléggé beettem, aminek vasárnap reggelre meg is volt a böjtje: olyan bélfájással ébredtem, hogy azt hittem, belehalok. Ennek az előzménye az, hogy múlt héten fogyis kaját ettem, ami délelőtt valami rettenetes káposztalevesből délután és este pedig mikro-adagokból állt. Nos, erre ettem rá szombaton, és tényleg azt hittem, meghalok. Délben vonszoltam magam haza, lemondtam a lovaglást és pihegtem egy kicsit. Szerencsére kicsit később már jobban voltam, így semmi akadálya nem volt, hogy itthon is halálra dolgozzam magam: kigyomláltam a sziklakertet és lemostam a teraszokat és kerti bútorokat.
Estére megint hulla voltam. Miért kell ezt nekem minden hétvégén előadnom? Pedig a pszichológus is elmondta, hogy valamiből le kell adni a feladatok közül, mert ez egyszerűen túl sok. El is döntöttem, hogy megbízom azt a srácot, aki az anyuéknál is tevékenykedik, hogy nyírja a füvet és egy pár dolgot még csináljon meg a kertben.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Igen, szerintem is túl sokat vállalsz. Lehet, hogy az én életfelfogásom már a ló túloldala (hihihi), de akkor is egyetértek azzal, hogy sokkal többet kellene pihenned, lazítanod, önmagaddal foglalkoznod. Amikor így olvasom az “ámokfutásodat”, néha azon gondolkozom, vajon miért nem állsz meg soha? Mit kompenzálsz? Ezen még nem gondolkoztál?
Egy időben az egyedüllétet kompenzáltam, az biztos. Most már szerintem semmit, csak egyszerűen nem tudok a seggemen megülni. Mármint pl. leülök a nyugágyba és elégedetten végignézek a kerten… és akkor meglátok egy csomó gazt valahol. Felugrom és kiszedem, de ha már azt kiszedtem, akkor van itt még mellette is egy kicsi…. és így tovább…. Szerintem ez egyszerűen a szűz természetem….
Ha én hazaérek és eldőlök az ágyon és meglátok egy vaskos porcicát, akkor nem ugrálok – elfordítom a fejem… :)))) (Mondjuk, lassan már nem lesz hova elnézni, hahaha) Szerintem valahol kettőnk között van az egészséges közép… 😀 😀
nekem csak egy bizonyos idő után van ingerenciám ugrándozni, de akkor már nagyon gáznak kell lenni.
Nem mondanám, h a szűz jegyed miatt, a párom is az, és totál nyugodt ilyen téren. 🙂